A méheket szeretni kell, nem pedig félni tőlük, és a gyerekeknek is ezt kellene megtanítani. Erre hívja fel a figyelmet a New York Times egyik bloggere, és nagyon is igaza van neki.
Kétféle gyerek létezik: az egyik érdeklődéssel figyeli, amikor egy méhecske beletúrja magát a virágszirmok közé, a másik pedig visítva menekül előle, esetleg egy kisebb husánggal próbálja távozásra bírni az ízeltlábút. Legalábbis ez a helyzet Jennifer Berney szerint, aki a New York Times gyerekneveléssel foglalkozó blogjára írt a méhek szeretetének fontosságáról. Szerinte ugyanis a második kategóriába tartozó gyerekből lesznek később azok a felnőttek, akik majd rovarirtó szerekkel esnek neki a méhkaptároknak.
A méhek szeretetén persze nem Maja, a méhecskét vagy a Bogyó és Babóca idétlen figuráit kell érteni, hanem azokat a haszonállatokat, amelyek mézet készítenek és beporozzák a növényeket. Ráadásul csak akkor csípnek, amikor már nagyon felpiszkálja őket az ember, a darazsakkal ellentétben ugyanis a háziméhek igencsak szelíd jószágoknak számítanak.
Berney szerint már csak ezért is fontos, hogy a gyerekeknek megtanítsuk, hogy mi a különbség a háziméhek, a poszméhek (dongók) és a darazsak között. Szóval fontos, hogy a gyerek tudja, hogy a kis idegesítő, fekete-sárga repkedő valami, amelyik állandóan a szendvicsére pályázik, az nem azonos a szorgalmasan gyűjtögető méhecskével. A gyerekek a felnőttekhez hasonlóan meg tudják különböztetni őket, csak egy kis útmutatásra van szükségük.
A rovarok megkülönböztetésén kívül fontos még azt is a gyerkőcök tudtára adni, hogy a méhek rajzása nem egy agresszív viselkedési forma. A méhek nem azért repülnek ide-oda nagy tömegekben, mert megbolondultak, és valakit azonnal széjjel akarnak csípni. Ezt egyszerűen azért teszik, mert túlszaporodtak, kinőtték a méhkast és új lakhelyet keresnek maguknak. A rajzás amúgy remek lehetőség a háziméhek megfigyelésére, hiszen ekkor rengeteg méh található egy rakáson, és ha csak nézzük őket, akkor nem fognak bántani, viszont sok mindent megtudhatunk róluk.
Nálunk ugyan még nem, de például Angliában és az Egyesült Államokban komoly problémát jelent a tömeges méhpusztulás. Ennek a jelenségnek több oka is van, és néhány közülük (vegyszerek, felmelegedés, élőhelyek csökkenése) kimondottan valamilyen emberi tevékenységhez köthető. Ha viszont a méhek teljesen eltűnnének, akkor elég nagy bajban lennénk, hiszen nagyjából az élelmiszereink egyharmadát köszönhetjük nekik.
„Az eltűnt méhek arra figyelmeztetnek minket, hogy a túlélésünk mindennel összefügg. Együttműködésben élünk más fajokkal. Az a gyermek, aki elmenekül a méhek elől vagy lecsapja őket, még nem ismeri az értéküket, és a mi dolgunk, hogy ezt megtanítsuk neki” – figyelmeztet minket Berney.
